!
Kedves idetévedt vendég!
Nemrég új helyre költözött blogunk, a frissebb bejegyzéseinket itt találod meg.



Van, aki egész kvízt csinált erre...

0 hozzászólás

de amíg olvasottságunk nem közelíti meg a kritikus tömeget (mondjuk 15 fő? - sztahanovista terv a következő évre, de még ezt is túlteljesítjük), addig nem mertük eljátszani. Gábor meg én már úgyis tudjuk a helyes megoldást, más meg úgyse tippelne, pláne nem lesné az új hinteket, kombinálna, gúglizna, aztán majd véletlen megvilágosodik, mi is az új név...

(apropó, a Kispad még mindig nem adta le a Kispad-sztori harmadik részét. Azt már tudjuk, mikkel hekkelték ki a Movable Type akárhányas verzióját, de azt még nem árulták el, milyen hinteket hintettek el...)

Meguntuk a hosszú, nehezen gépelhető nevet, ami ráadásul már jó ideje csak részben vonatkozott a blog teljes író- (és egyben olvasó)közösségére, és a közelgő tanévkezdés miatt úgy éreztük, itt az ideje a változásnak.

De ha már nevet változtatunk, váltsunk egyúttal szolgáltatót is: körbenéztünk a magyar blogszolgáltatók háza táján, de (legalábbis a szabadon regisztrálhatók közül*) egyik sem felelt meg igényeinknek, főleg miután kipróbáltuk a WordPress-t. Annál is inkább, minthogy egy idő után rá kellett ébredünk, hogy mennyi mindenről nem is tudtunk, hogy mekkora szükségünk van rá. Mint például a helyesen göndörödő idézőjelek, a könnyített szövegformázás, na meg az integrált Google Maps.

Mivel fizetni nem voltunk hajlandóak, de a saját WordPress-t nélkülözni (már) nem tudtuk, egy ingyenes szolgáltatónál kötöttünk ki. Majd ha az olvasottság kellően megugrik a könnyebben megjegyezhető név nyomán, elkezdünk gondolkodni egy olyan szolgáltatón (tán még saját domain-en), amin kevésbé érződik, mennyire ingyér van.

Előre tehát, a végtelenbe és tovább, előre a Goldenblog 2007 dobogós helyére (kell a HVG-előfizetés): Jabberwocky.
jabberwocky.extra.hu



-------------------
* fogadjunk, hogy holnaptól szabad a regisztráció a blog.hu-ra...


Per aspera ad Aaltra

0 hozzászólás

Él valahol a nagy francia vidéken két kispolgár (kisparaszt) egymás szomszédságába és örökös haragban. Egy nap összeverekdnek, de végül is földűves szomszéd traktora ("Aaltra, Finland") lesz az erősebb. Kerekesszékbe kényszerülnek, és bár majdnem feladják: a traktoros rájön, hogy az Aaltra-gyár nem járt elég gondosan a Security feliratú gomb felhelyzésénél, úgyhogy elindulnak (mind a ketten) Finnországba kártérítést kérni az üzemtől. Körülbelül ennyi az, amit a film megnézése előtt tudhatunk (a mi esetünkben a mozi nagyon kedvesen levetítette az előzetest is, közvetlenül a film előtt, ami a "hamarosan a mozikban" szlogennek kölcsönzött egy nem szándékolt többletjelentést), és tulajdonképpen ennyi elég is. A többi nehezen elmondható, mert úgysem a sztori íve számít (ami nem jelenti azt, hogy a vége felé nem ártott volna egy kicsit jobban kidolgozni a hajóutat és az Aaltra-gyár dolgozóinak karakterét), hanem a gegek, karakterek: a nagyotmondó motorcrossrajongó apa, az embóliás öregúr, az angol motorversenyző, a jószívű német család, és a két főszereplő (író-rendező), akik megmutatják, hogy számukra a kerekeszék nem jelenti (az amúgy nem túl pozitív) alapterészetük megváltozást, ugyanúgy gonoszkodnak, isznak, lopnak, száguldoznak (teljes életet élnek), mint addig.

Az élményt rontja, hogy a magyar felirat rettenetes: nem elég, hogy pl. a német szöveghez csak nyomokban van felirat és az angolban egy-két meglepő melléfordítás (half past twelve = 12.13), de még a karakterkészletet sem tudták eltalálni, és az "í" helyett "à" van. Továbbá az előbb említett kidolgozatlanság és göcsörtösség is picit jellemző a történet végére, de ezzel együtt is szerethető, emberi film. Nézd meg, amíg olcsó!


Újra itt a dotkom lufi...

4 hozzászólás

Bizonyíték: A befektetők egyre elszálltabb és (innen nézve legalábbis) garantáltan csődbiztos elképzelésekre is lelkesen adnak pénzt.
Mint például a FON-nak. A FON igen nyomott áron ad el Linksys WIFI-router-eket, cserébe csak annyit kell tenni, hogy megosztjuk az internetkapcsolatunkat más fonerókkal (= FON felhasználókkal) és ú.n. Alienekkel (az olvasóra bízom, hogy fejben 'űrlénynek' vagy 'idegennek' fordítja-e). Sőt, lehetőséget ad arra is, hogy pénzhez jussunk az access point üzemeltetéséből: Bill módban (értsd Bill Gates, szemben a másik Linus (Torvalds) móddal) az idegenek hozzáférési napidíjának felét mi zsebelhetjük be (másfél euro/nap/fő).
A FON egy globális, közösségi alapú vezetéknélküli internet-hozzáférési hálózatot szeretne így kialakítani, de ez a cyberhippi elképzelés nem egy működő üzleti modell. Egyszerűen nem gazdaságos tizedáron eladni routereket, reménykedve abban, hogy később majd a felhasználók visszafizetik (ha egy nyílt forráskódú, GPL-licenszelt oprendszerbe pakolnak ellenőrzőprogramot, nem sokáig marad az benne). A másik oldalról nézve ez viszont egy kitűnő alkalom, hogy Fogd a router-t és fuss!
Én várok amíg kijön az új router, ami megengedi, hogy a család gépeit ne kelljen állandóan bejelentkeztetni vendég-accounttal minden egyes belépéskor. Addig is gyűjtöm az 5 eurót + nyolcat a csomagolási és postaköltségre.


Via Webisztán.


Kiküldött tudósítónk...

0 hozzászólás

Villámlátogatásra hazánk fővárosába érkeztem tegnap, ahol (miután Kelenföldödn nem fogadott sem állami delegáció, sem üdvözlő tömeg) megtekintettem a kókadtan trendin megnyitott @(r)(c)-ot. Kicsit cseles volt a rendezvény elhelyezkedése: a Hősök tere felől csak a Borfalu műveltalkoholista-komplexuma látszott, mellette egy kis ösvényen (igen, lehet ösvény a Dózsa György út mellett is) lehettett megközelíteni. A plakátokat bizonyára sokféleképpen lehet (de nem biztos, hogy kell) kategorizálni, legjellemzőbbek, a teljesség igénye nélkül:

  • Volt a már meglévő branddel játszó, aminek külön alfaja az iPod-hirdetések (magyaros verzióban és sweatshopok elleni tiltakozásul), de volt Nestea-fröccs is (az iSokolos kép bal oldalán látható, a 2in1 a keceli szemelt rizling és a szóda arányára utal). Folytatva az antiglobalista vonalat egy nike-os ("gyerekmunka, kizsákmányolás stb. Menő és kész") Ezek általában viccesek, kreativak stb. voltak

  • Volt a közérdekű mindenféleség, amiben már nagyobb volt a szórás. Voltak szerintem kifejezetten ötlettelenek is, közepesen jók (NANE)

  • Voltak az elszállósabbak: a magyar irredetizmus/fasizmus/világforradalon útját mutató, "Középiskolai történelmi atlasz"-ba illő térkép ("Francia-Spanyol Szövetség -- A Magyar--Osztrák Monarchiához csatolva 19xx-ben"). Személyes kedvenc a metrófelújítás (höhöhö) előtti, rosszul megvilágított mozgólépcsőt és falimozaikot mutató, "Emlékszel?" feliratú. Vicces volt a "csak ki kell töltenünk a helyet" feliratot ismétlő, CMYK-ben elcsúszva nyomtatott feliratdzsungel.

  • A legmesszebb kerültek a bejárattól a valós brandeknek készült anyagok, amik általában eléggé haloványra sikerültek, közülök egyedül az a T-komos maradt meg (na nem a magas esztétikai minősége miatt), amelyiken bal oldalt emberke ül egy fotelben ("van egy ilyen kényelmes, sárga kanapém..."), jobb oldalon meg másik emberke -- kereksszékben. Felette: "Maradjon csak a székben!", aztán meg hogy milyen jó az Adományvonal nevű szolgáltatás, hogy otthonról is lehet adakozni. Eléggé sértő egész életükben ülésre kényszerített embereket arra bíztatni, hogy maradjanak csak ülve, ráadásul még ezt ilyen sunyi company missionös dumákkal megtámogatni. Nyilván nem azt várjuk a Nagy Rózsaszíntől, hogy Jézusként tegyen csodát, és dobassa el a botot a bénával, node mégis így poénkodni a dolgon. (Kicsit arra emlékeztet a dolog, amikor Pelikán Józsefet néma fegyveresek először viszik el a nagy fekete autóval, aki -- miután az egész úton hiába kezdeményezett társalgást -- valahogy így fordul vissza az őrzőihez: "Aztán erről senkinek egy szót sem, fiúk!".)

Ami baj, hogy amennyire én látom, az arcon felbukkanó kreativitás, ötletesség, újszerűseg szinte egyáltalán nem tör be (na jó, szivárog át) a mainstream marketingbe, még mindig lehet felsőkategóriás lakóparkot úgy hirdetni, hogy a marketinges által jó bőrnek vélt nőt montírozunk az építész látványtervei elé, tévében még mindig mennek a "megkérdeztük a háziasszonyokat"-kezdetű spotok és hogy valamelyik szupermegamarket minden augusztus elején (és akkor már késésben vannak) az olcsó iskolaszereket hirdető szórólapjaikon elsütni a suli-buli szópárost, kihasználva a kétségkívül meglévő egybecsengést.

Még egy fészkesfővárosi hír: laza egy évre lezárják a Móriczot, ha minden igaz, amit itt írnak, két villamos, méghozzá a csilivili Tátrákat futtató, BKV+-os 18-118-as Csóka utcánál fog fordulni, pont gyönyörűséges kollégiumom előtt, Szt. Gellért térig tehát sűrűn lesz villamos, onnan meg akár séta. 2007 őszétől meg elvileg úgyis máshova költözünk... szóval nagyon ki lett számítva ez!


Rétegműsör

0 hozzászólás

(Ez azért lesz bravúros poszt, mert egy bejegyzésben érintek három kedves rétegtémánkat.)
  1. Ma délután mindenféle zavaros vásárlási szándékkal egy Photoplus-boltban ban jártam, ami -- mint tudjuk -- az Apple-termékek hivatolos viszonteladója(?). Ezt a bolt nemcsak a kirakat alsó sorában eldugott iPod Shuffle-lal igyekezett tudtunkra adni (mellette persze még volt költőinek szánt hanyag rendetlenséggel egy két iRiver-lejátszó is elszórva), hanem a fotócikk-prospektusok mellett, alatt, közben pár apple-ös szórólappal. Begyűjtöttem mindegyikből egyet-egyet, hadd gyönyörködhessek a legújabb extra-hipergyors kétmagú kütyük dizájnjában; erre megtudom, hogy ha 2005. december 31-ig vesezek új iBook G4-et vagy PowerBook G4-et (utóbbiról angol nyelvű brossúra is), akkor kapok ajándékba 100 perces Wiera HotSpot-kártyát. Hát nem tök jó? (tapasztalt maces olvasóknak ez talán nem újdonság, és rezignáltan legyintenek).
  2. Volt iPodos szórólap is -- magyarul. Két megjegyzés:
    • Ne használjunk magyar szövegben em-dasht (kvartmínuszt: --- ), mert nem kell sehova se, elég az en-dash (félkvartmínusz: -- ). Úgy meg különösen bénán néz ki, ha az em-dashes sorban mondjuk cask három szó van, a jel előtt meg után szóköz (ami talán angolban sem kell).

    • Ne használjunk kalapos "ő"-t (circumflex), mert ne.
  3. (akárhogy gondolkodom, nem tudok semi átkötést írni). Megtaláltam a neten a Magyar Államvasútak F.1 jelzési utasítását, vagyis a vasúton használatos összes tábla és lámpa szűkszavú magyarázatát. Most már nem csak érezni, de látni is fogom a MÁV legkedveltebb jelzését: a lassújelet


We're not dead yet...

1 hozzászólás

Nem, még ne adjanak el minket a mocskos hullaszállítónak [tényleg, a filmbéli kereskedőnek miért éri meg a tetemek felvásárlása? Na, csokiért? (már a válaszoló kap csokit, nem a hullaszállító)]. Alszunk (nagyokat), megyünk ide-oda, főzünk (Gazsi) és persze dolgozunk: hegesztünk, elvarratlan szálakat kötünk el, baltával írjtjuk az ellent, finomhangolunk, tanakodunk, hogy miért is csináljuk ezt az egészet ("de jó, hogy ilyen lassú vagyok, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk") és nemsokára jövünk egy valami iszonyúan nagy update-tel. Vagy mégsem.


A WWDC és én

9 hozzászólás

Ma zulu idő szerint 17:00-kor (19:00CET, 10:00PST) a san francisco-i Moscone Center-ben Steve kinyilatkozik, s nekem, mint hithű macesnek, a vallási előírásoknak megfelelően egész este mac-híroldalakat kell olvassak, IRC-s közvetítéseket kell kövessek, az Apple Store-t legalább percenként kell frissítsem, az ismerős sárga Ragacsot (oké, Post-It cetlit) várva.
Ha nagyon Steve-félő lennék, a rituáléhoz hozzátartozna, hogy a frissen bejelentett terméket azonnal megrendelem. Meg persze az, hogy ott csápolok az első sorban, hangosan felüvöltök az eladási statisztikák bemutatásakor, s imátkozok Steve-hez, hogy kézrátétellel gyógyítsa meg az iPod-om beteg alaplapját.
Joy of Tech
(várható fejlemények: 10.5 Leopard nyálcsorgatás fejlesztőknek, Mac Pro bemutatása (G5 proci lecserélése valami divatosabbra, s ki tudja még mik...)


Rólunk

  • Ez többek között, de nem kizárólag Gazsi naplója, de szokott ideírni elég gyakran Gábor és holnaputánkiskedden majd Viki is.
  • Miket írunk ide? A mindennapi eseményeket, hogy számon legyünk tartva, ha más által nem is, de legalább egymásról tudjuk, hogy hol vagyunk, hogy vagyunk. Persze, szokásos énblog, amiből 12 egy tucat, a web 2.0 standardjaiban foglalt megkövetelt mennyiségű önsajnálattal, saját írásukra kommentelő emberkékkel, zsebposztmodernizmusokkal.

Régebbiek

Nagyon régiek

Unatkozol?


Atom FEED (ha tudod mi ez, jó, ha nem akkor meg mindegy)